• +36 20 453 53 50
  • csaboszaba@freemail.hu
  • Szentes, Nagy Sándor telep, Kazánház
  • A weboldal minden eleme szerzői jog védelem alatt áll! 

Civilizációs autogram

a földgolyót keresztül-kasul behálózó szürke aszfaltcsík,mint valami kihűlt lávafolyam ami összeköti a világ pontjait amin eljuthatunk bárhova anélkül,hogy a talpunk az anyaföldet érintené ez a megkövült érhálózat ami nem az életben gyökerezik,nem az életet táplálja csak a felületét horzsolja,gúzsba köti,viszi az emberiség szennyét szerte-szét éjjel-nappal miközben a felszabdalt részekről szépen lassan eltűnik maga az élet,az az élet amiért anno megépültek ezek a gyilkos szürke utak,amin mint valami modern kori ikonok fekszenek kilapítva az állatok milliárdjai,mutatva az életünk a természettől független sebességét,életritmusát,a száguldást ami nem vezet sehova,nem vezethet,mert az emberiség már nem ura ennek az örült iramnak,kapkodja a fejét jobbra és balra,fel és le és nem lát semmit,nem érez semmit és nem hall semmit,rohan az idő ellenében úgy,hogy az időt saját magától és az embertársaitól lopja el és végül csak az aszfaltra száradt elgázolt állatkompozíciók maradnak utána,mint egy egykori civilizációs autogram…

a kiállított civilizációs autogramoknak nincs címük,csak a felfedezésük pontos helyének gps koordinátái vannak feltüntetve